Az LMP-t hizlalja, az MSZP-t és a Jobbikot, sorvasztja a Fidesz - A Fidesz az utóbbi húsz évben alaposan átrajzolta a magyar jobboldal térképét, hisz több körben, részben vagy egészben magába olvasztotta az MDF-et, a Kisgazdapártot és a KDNP-t is. Két hónapja tartó kormányzása alatt láthatóan az ...
... ellenzéki oldallal kapcsolatban is világos koncepcióval rendelkezik: az LMP pályázhat „őfelsége ellenzékének” szerepére; az MSZP politikusait az elszámoltatással igyekeznek kriminalizálni; a Jobbikot pedig a nyílt konfrontáció helyett adminisztratív eszközökkel gyengítik. Ha megvalósul a Fidesz-vezérkar koncepciója, akkor népszerűségvesztés esetén is marad tartalék a hatalom megőrzésére.
Az MSZP több cikluson keresztül azért volt képes megőrizni a hatalmát, mert az SZDSZ nevű formáció mindig a mérleg nyelve tudott lenni. Abban az esetben is, ha az MSZP népszerűsége épp csökkent - ez az utóbbi húsz év politikai életének egyik fő tanulsága. Miként az a velük való beszélgetésekből kiderült, a Fidesz politikusai számára egyértelmű, hogy noha az elmúlt hetekben szárnyal a népszerűségük, eljöhet majd az az idő, amikor visszaesik a támogatottságuk. Jelenleg egyetlen ellenzéki párt, az LMP lehet ez esetben a partnerük, hisz az elmúlt nyolc év Fidesz-politikáját MSZP-ellenességre építették fel, a szocialistákkal való bárminemű kokettálás drámai identitászavarokat okozna, a Jobbik pedig nemzetközi szempontból szalonképtelen.
Leszámolás az MSZP-vel
A szocialistákkal való bánásmód kulcsszava az elszámoltatás. Az Országgyűlés szakbizottságai közül többnél alakítottak számon kérő albizottságokat. Az emberi jogi bizottság esetében például a beszédes elnevezésű „A 2002 és 2010 között, és különösen 2006 őszén az állam részéről a politikai szabadságjogokkal összefüggésben elkövetett jogsértéseket vizsgáló" albizottságot. De a grémiumok többsége (például a nemzetbiztonsági, a rendészeti, a költségvetési, a fenntartható fejlődési vagy a szociális, sőt még a sport) is létrehozott úgynevezett „az elmúlt nyolc év kormányzati visszaéléseit vizsgáló albizottságot". Eme testületek már a nevükkel is prejudikálnak, hisz nem esetlegesen, hanem tényként kezelik a kormányzati visszaéléseket és jogsértéseket. Ha egy párt visszaélt a kormányhatalommal, akkor nem demokrata, ha nem demokrata, akkor nem méltó az emberek bizalmára - fordítható le köznyelvre a Fidesz parlamenti politikája.
Kormányzati szinten is hasonló a helyzet. Az Antall-kormány egykori igazságügyi minisztere, Balsai István miniszterelnöki megbízottként vizsgálja a 2006. októberi eseményeket, mikor a Fidesz politikusai szerint Gyurcsány ráuszította a rendőrségét a jobboldali szimpatizánsokra. A Magosz szövetségi igazgatója, Budai Gyula pedig az agrárium területén vélelmezett jogsértéseket és „lopásokat" vizsgálja. A zuglói Papcsák Ferenc elszámoltatásért felelős kormánybiztos lett: a következő két évben jogi, gazdasági és szakmai szempontok alapján világítja át a költségvetési szervek és a minisztériumok többségi tulajdonában álló cégek elmúlt években kötött szerződéseit. A minap jelentette be, hogy vizsgálja Hiller István, Szűcs Erika, Bajnai Gordon, Gyurcsány Ferenc és Draskovics Tibor „ügyeit".
Emellett gyorsított eljárásban vizsgálják a szocialista éra alatt kiutalt pályázati pénzeket is, olykor négy-öt évre is visszamenőleg. Az atv.hu úgy értesült, hogy az elmúlt hetekben például a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal pályázatait vették tételesen górcső alá, többek között (baloldalra sorolt) filozófusok projektjeit vizsgálva.
Balliberális értelmiségiek a közelmúltban nyílt levelet fogalmaztak meg, miszerint „növekvő aggodalommal tölti el a demokratikus jogállam magyar híveit, hogy az országgyűlési választás nyertesei a kormányváltást forradalomnak tekintik, a politikai ellenfél választási vereségét pedig alkalomnak az ellenféllel való leszámolásra". Véleményük szerint az „elszámoltatás" fogalmában összemossák a bűncselekményekért való jogi felelősségre vonást a másfajta politika egzisztenciális szankcionálásával, ami egy jogállamban megengedhetetlen - áll a nyilatkozatban.
Az egyik aláíró, Konrád György a Heteknek így érvelt: „Az elszámoltatási pereknél félő, hogy el lehet tagadni politikai színezetüket, mert ha mindig a másik oldalról szedik elő a vádlottakat, az azt jelenti, hogy maguk az igazságszolgáltatási szervek is a félelem légkörében működnek. Amennyire lehetséges nem megalapozatlan mendemondákra hagyatkozni, akkor osztozkodás zajlott az előző kormányzó párt és az ellenzék között, például önkormányzati szinteken. Valamennyi párt megkapta a magáét abból, amit le kellett adni az érdekelteknek."
Egy fideszes politikus név nélkül annyit mondott erre lapunknak, hogy amennyiben fideszesekről is kiderülnek ilyen ügyek, akkor nem fogják védeni őket. Számítanak ugyanis arra, hogy józsefvárosi témákban - ahol a korábbi politikai vezetés ügyét vizsgálják a hatóságok -, illetve a fővárosi parkolási cégek körüli ügyekben talán (régebbi) fideszes politikusok nevei is szóba kerülhetnek.
Hazafi Zsolt
A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható.